Gyermek balett

Gyermek balett oktatás

Gyermek balett oktatás

 

Szeretnéd, ha gyermeked mozogna, és közben tanulna is valamit?

 

Akkor legjobb választás

a gyermek balett!

 

A kicsik észrevétlenül megtanulnak rengeteg dolgot a koncentrációtól elkezdve a jó tartáson át a különböző kifejezésekig bezárólag.

Emellett pedig szép mozgásuk, fitt testük lesz és rugalmas izomzatuk.

Ne gondolj rögtön arra, hogy a gyerek balerina lesz, és rengeteg szenved majd, ha esetleg komolyan ezzel akar foglalkozni.

Egyrészt közel sem biztos, hogy balerina akar lenni, másrészt a mai gyermek balett oktatás sokkal fejlettebb, mint korábban, sokkal inkább a gyerekek szükségleteit helyezi előtérbe, ami nagyon megnyugtató lehet a szülők számára.

Lássuk, miért is jó döntés, ha balettra viszed a gyereket!

Már az elején leszögezhetjük, hogy imádni fogja az órákat.

A gyerekek – különösen a lányok – rajonganak az édes ruhákért, melyekben úgy néznek ki, mintha élő cukorkák lennének.

Ez igaz a nagyobbakra is, egy 9 éves ugyanúgy élvez a tüllszoknyában való ugrálást, mint egy 4 éves.

 

Balett gyerekeknek

Balett gyerekeknek

 

Önbizalom fejlesztés

 

A gyerekek nem egyformák, van, aki imád szerepelni, és otthon is beöltözik, hogy szórakoztassa a családot.

Mások félénkebbek, nekik nehezebben megy az oldódás, pláne a szereplés.

A gyermek balett oktatás csodákra képes az önbizalmat illetően.

A közös, örömteli munka oldja a gátlásokat, és egy idő után a bátortalanok is új erőre kapnak.

Egy sikeres táncbemutató pedig még jobban erősíti a kicsik önbecsülését, de abszolút jót tesz az idősebbik korosztállyal is.

 

Gyermek balett oktatás

Gyermek balett oktatás

 

A közös gyakorlások arra is jók, hogy új ismeretségek, barátságok szülessenek.

 

A legkisebbeknél nem gond, ők elmókáznak egymással, de a picit nagyobbak már nem egyértelműen olyan szociálisak.

Aki nem barátkozik túl könnyen, az is megtalálja itt a számításait, hiszen a közös érdeklődési kör gyerekkorban nagyon összekovácsolja a társaságot.

Később pedig nem csupán együtt gyakorolnak a tanulók, hanem mondjuk közösen mennek balettcipőt vásárolni a szülőkkel vagy nélkülük.

A tanár pedig mindig ott van a csoporttal, és két nagyon fontos funkciót lát el.

Egyrészt ő az a felnőtt, aki rendet tart, akire hallgatnak a gyerekek, akire fel tudnak nézni.

Másrészt ő a gyámolító, gondoskodó, akihez fordulhatnak bármely baj esetén.

Ezért sokat segít, ha a szülő is megbízik a tanárban.

 

Balett gyerekeknek

Balett gyerekeknek

 

Balettórán az elmét is pallérozzák

 

Ahogy a cím is mondja, a balett képzés nem csak az izmokat dolgoztatja meg, hanem az agyat is.

Egy-egy óra tömény kultúra, hiszen a tanár meséi nyomán feltárul egy ismeretlen világ csillogó balett sztárokkal, mesterekkel, etűdökkel.

Szükség van még figyelemre, memóriára, gondolkodásra.

A koncentrálás sokszor gondot okoz gyerekkorban, hiszen nehéz lekötni a gyereket, folyamatosan új impulzusukra van szükség.

Azzal azonban, hogy a kicsiknek memorizálni kell a lépéseket, egy re jobban elmélyül a koncentrálásuk.

A nagyobbaknál összetettebbek a feladatok, több hárul rájuk, többet kell gyakorolniuk, de ezáltal több élményhez is jutnak.

Külön érdekesség, hogy a javításnál hogyan módosul a gyerekek gondolkodása.

Először nem értik, mi nem jó azon a bizonyos lábemelésen, aztán a testtudat javulásával megértik a mozgássor lényegét, és képesek másként tekinteni egy adott hibára. Ha megértik, mi a rossz, után ki tudják javítani.

 

A balett szellemi tartást is ad.

 

Először talán nehéz ezt felfogni, pláne egy ötévesnek, de évek múlva a szülők is hálával fognak visszagondolni az órákra, ahol gyerekeik lelkiismeretesen dolgoztak egy plién vagy relevén.

A folyamatos gyakorlás arra készteti az embert már fiatal korában is, hogy próbálja megugrani a határait.

 

Balett oktatás gyerekeknek

Balett oktatás gyerekeknek

 

Átalakul a test

 

A könnyűnek tűnő pózok komoly erőt és rugalmasságot igényelnek.

Aki komolyan veszi, hamarosan szembesül az eredménnyel.

Talán nehéznek élik meg a gyerkőcök az első jetét, de jó pár hét után érteni és tudni fogják, hogy miért abban a szögben kell megállítani a lábat.

A kicsik úgymond hattyúnyakat is növesztenek, azaz szépen megemelkednek pár centit, amire egyébként mindenkinek szüksége lenne.

Megnyúlik a gerinc, megnyúlnak az izmok, és egyre kecsesebbé válik a test.

A tartás amúgy is fontos, pláne a gyerekeknél, akiket ez egyáltalán nem érdekel.

Néhány éves korban még természetes nekik, hogy rengeteget rohangálnak, bujkálnak vagy ugrálnak, de ahogy megkapják az első telefont vagy tabletet, minden megváltozik.

Elkezdenek görnyedni, összecsúsznak a csigolyák, sorvadnak az izmok.

A gyerekbalettnek vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy gazellatartást adjanak a tanulóknak.

 

Gyermek balett

Gyermek balett

 

Hány éves kortól ajánlott?

 

Nincs ilyen megkötés, kezdhetik a kicsik 4, 8 vagy akár 13 évesen is.

Az órák tematikája nyilvánvalóan eltérő, de az eredmény szempontjából ugyanaz.

 

  • A töpörtyűk tényleg csak totyognak,

 

egymás körül ugrálnak vagy négykézláb kúsznak.

Esetükben nem is beszélhetünk kifejezetten balettről, mint inkább balett előkészítő gimnasztikáról, ahogy megismerkednek azzal, mi az a kontrollált mozgás egyáltalán.

Hogyan álljanak sorba, hogy kövessék a tanár instrukcióit, hogyan formáljanak kört.

Az óra teljes mértékben kötetlen hangulatban zajlik, semmi kényszer nincsen, hiszen fontos, hogy  a gyerekek ne meneküljenek, és legközelebb is vissza akarjanak jönni órára.

 

  • A nagyobbacskáknál

 

már lehet határokat kijelölni és komolyabban fegyelmezni.

Erre szükség is van, hogy a közösség hatékonyan tudjon együtt dolgozni.

Szépen néznénk ki, ha mindenki akkor emelné a lábát, amikor akarja, nem pedig akkor, amikor a tanár mondja.

 

  • A felsősöknél már nincs is szükség fegyelmezésre,

 

ők szintet lépnek a képzés során.

Tudják értékelni a balett által nyújtott esztétikai és művészi örömöket, és kihívásként tekintenek egy-egy bonyolultabb gyakorlatra.

Célkitűzéseik vannak akár csoportos, akár egyéni szinten, legyen szó koreográfiáról vagy akár egy szimpla allegróról.

 

A felsősöknél már nincs is szükség fegyelmezésre

A felsősöknél már nincs is szükség fegyelmezésre

 

Hogy viselkedjen a szülő?

 

Semmiképpen se úgy, hogy a gyereket elriassza az óráról!

 

Hogy ezt mivel tudja elérni?

 

Például, ha nem adja át gyerekét a tanárnak, ha bekíséri teljesen, és végigüli az órát, esetleg beleszól a tanításba.

Az veszélybe sodorná a gyerek fejlődését, a tanár tekintélyét pedig teljesen aláásná.

A cél az, hogy a gyerek jól érezze magát órán, de közben megtanuljon szót fogadni egy másik felnőttnek is, aki nem a szülője.

Ez mindenképpen fontos, hisz egyre több felnőttel fog találkozni, akinek szót kell fogadnia.

Támogassuk a tanárt bizalmunkkal, ő is hálás lesz és mi is, amiért foglalkozik a csemetével.

Ne szóljunk bele az órába, ha feltétlen mondandónk van, óra után bátran keressük az oktatót.

 

Hagyjuk kibontakozni a gyereket, érezze azt ő is, hogy bízunk benne.

 

Menjen be egyedül a terembe, ne üljünk be, azzal elrontunk mindent.

Kint várjunk, amíg végez a gyerek, és boldog arcocskával elmeséli, mit is csináltak órán a többiekkel.

Ha félénk a picúr, akkor se kísérjük be, inkább mondjuk el neki többször, hogy ha bármi van, fordulhat a tanárhoz, mi pedig kint várjuk.

Ha nyugodt környezetben érzi magát, egykettőre elmúlik bármilyen szorongása.

 

Hagyjuk kibontakozni a gyereket

Hagyjuk kibontakozni a gyereket

.

<<<vissza felnőtt balett oktatás főoldalra

.