Ez nem véletlen, hiszen a spicc technika varázsolja légiessé a táncot, ettől tűnik úgy, mint a balerina repülne.
A profik akár három cipőt is elhasználnak hetente, ugyanis rengeteg gyakorlást igényel a hosszú koreográfiák elsajátítása.
Persze a klasszikus balett táncosok se spicc cipővel a lábukon születtek!
Noha már a 16. századiak is élvezhették a balett szépségét, a spiccelést igazán csak a 19. században fedezték fel.
Rövid időn belül új sztárok keletkeztek, a spicc cipő sztárjai, végül csak az számított profinak, aki megtanult spicc cipőben balettozni.
Sokan nem ismerik a hátterét.
A romantikus klasszikus balett darabok többnyire egy halandó férfi és egy halhatatlan nő szerelme körül játszódnak.
Eme természetfeletti hölgyek csak úgy suhantak könnyedén, mintha szárnyuk lenne.
Olyan mozgás tudta csupán ezt hűen ábrázolni, ami elrugaszkodik a földtől, légies, könnyed.
Hamarosan minden klasszikus balett előadásban megjelentek a spiccelő balerinák, mindenkit elkápráztatott az új technika.
Egyre szebb mesék íródtak, hiszen már semmi nem akadályozta azt, hogy a szinte repülő mozgás valóra váljon a színpadon.
A lehetőség számodra is adott, hogy megtanulj “repülni”!
.
Ha már gyakorlottabb balettos vagy, kipróbálhatod a spicc cipőt is. Állj fel a spiccedre és tipegj benne, úgy, mint egy balerina a színpadon.
.
…hogy mielőbb szert tegyél a klasszikus balett – spicc technika tudásra.
Ez már nem csak a balettművészeknek adott, hanem számodra is elérhető.
Ha már tanultál balettozni, érdemes megpróbálni szintet lépni.
Mivel a spicc technika megtanulása előképzettséget igényel, teljesen kezdő táncosokat nem várunk.
Az órákra klasszikus balett ismeretekkel rendelkező táncosokat várunk.
Természetesen itt is van kezdő és haladó a csoport, fokozatosan terheljük a tanulókat, hogy alaposan elsajátítsák a spiccelést.
Felkészült oktatóink mindenre válaszolnak, és figyelik, hogy megfelelően haladsz-e a mozdulatokkal, segítenek a spicc cipő vásárlásban és profi tanácsokkal is ellátnak.
Mi kell még? Csak az elszántságod! Várunk minden klasszikus balett rajongót.
.
<<<vissza a felnőtt balett oktatás Budapest első oldalára
.